Tanári motorozással uralta a 85 köbcentis kategóriát ajkai versenyzőnk. Továbbra is harcban van a bajnoki címért.
Tensfeld után két héttel folytatódott az ADAC sorozat a számunkra oly' kedves holzgerlingeni pályán. Korábban már voltak szép sikereink itt: 2016-ban Kovács Ádám Zsolt csapatunk első ADAC-győzelmét szerezte meg a 85 köbcentisek között, 2022-ben pedig Pergel Bence második lett a 125 köbcentis kategóriában. Katona Áron is megvillantotta itt tavaly az oroszlánkörmeit, de egy apró hiba sajnos akkor a győzelmébe került.
A tensfeldi viadalon épéshátrányba került a bajnoki riválisaival szemben legfijabb versenyzőnk. 5 pontos előnyről 29 pontos hátrányba kényszerült a holland Dani Heitinkkel szemben, ezért különösen fontos volt a jó szereplés Holzgerlingenben, az idei kiírás utolsó előtti állomásán. Az eddig sem volt kérdés, hogy Áron-e a kategória leggyorsabbja, de apró figyelmetlenségek és a balszerencse megfosztotta őt attól, hogy a futamokon is a legjobb lehessen.
A holzgerlingeni hétvége úgy indult, ahogy megszokhattuk: Áron jegyezte a legjobb időt az edzéseken, így ő vághatott neki a legjobb rajtpozícióból a futamokon.
1. futam:
Hetedik helyen fordult az első kanyarba Áron, majd egy kisebb kalandozás után visszaesett a 13. pozícióba az első kör végén, a hátsó kereke pedig begyűjtött egy darabot a pályát szegélyező szalagból. A bajnoki címre hajtó magyar fiú ezután felkapcsolt egy fokozatot, és elkezdte áthámozni magát a mezőnyön.
Sorban darálta le az ellenfeleket, köztük a tabella éllovasát, az aktuális világbajnokot, Dani Heitinket. Az utolsó kört már a második pozícióban kezdte meg Áron. A futamot vezetőre nagy lendülettel zárkózott fel, de kevésnek bizonyult a futamidő, hogy utol érje. Még egy kör, és megvan az első hely...
Gergoire, Katona, Heitink sorrendben finiseltek a fiúk, vagyis a bajnoki riválisok egymást követték a célban.
2. futam:
Tanári módon építette fel Áron ezt a futamot. A hatodik helyen jött el a rajtnál és türelmesen lépdelt előre a mezőnyben. Közvetlen bajnoki riválisai mögött motorozott pár körrel később a negyedik helyen, majd a holland Gregoire hibáját kihasználva feljött a harmadik pozícióba. Először a tabella éllovasát, Dani Heitinket előzte meg, majd a futamban vezető Oppligert is maga mögé utasította.
Az utolsó három körben már Áron diktálta a tempót az élen, és erejét okosan beosztva megnyerte futamot, amivel a hétvége összesítésében is ő lett a legjobb, így meghallgathatta a Himnuszt a dobogó legfelső fokán állva, ami a mi szemünkbe több szempontból is könnyeket csalt. Kovács Ádám Zsolt 2016-os (85cc) és Szvoboda Bence 2018-as (Masters) sikere után ez a harmadik győzelme a HTS KTM-nek az ADAC MX Mastersen.
A bajnoki pontvadászatban Áron ezzel egy helyet előre lépett a dreetzi finálé előtt. Lemaradása 22 pont az éllovassal szemben. Izgalmas szezonzáró várható október 1-jén!
A bajnoki pontvadászat így áll két futammal a szezon vége előtt:
1. Dani Heitink (Hollandia) - 176 pont
2. Katona Áron (Magyarország) - 154 pont
3. Dean Gregorie (Hollandia) - 145 pont