HTS-KTM

Magyar Bajnokság: Bugyi

Újabb állomásához érkezett a Magyar Motocross Bajnokság.

A HTS TEAM hiányos felállással érkezett a tradicionális helyszínre, Kiss Márk és Varga Imre ezúttal távol maradtak az eseménytől sérüléseik miatt. Az MX Open kategóriában Hugyecz Erik és Wimmer Sándor képviselték a csapatot, az MX2-ben Jakob Kristóf, Técsi László és Pergel Bence indult.

Sajnos a HTS sérült versenyzőinek száma tovább gyarapodott, hiszen az MX2-ben érdekelt Técsi László egy homok falba ütközött, ennek következtében megsérült az egyik keze. A csapat úgy döntött, hogy szerencsésebb ha Laci nem indul a futamokon, ezáltal a verseny számára véget ért. 


Az MX Open és az MX2 kategória ezúttal is együtt rajtolt.

Az első futam: A rajtgép lecsapódását követően Hugyecz Erik vezette a mezőnyt, őt követte Jakob Kristóf a második, Pergel Bence pedig a negyedik helyen. Erik stabil előnyt épített ki, de a szokásos alkar fáradtság ezúttal jelentkezett. Eközben Kristóf nagy csatát vívott a második helyért. Bence szintén jó tempót motorozott, azonban Erikhez hasonlóan elfáradt a karja. A kockás zászló végül Hugyecz Eriket az első, Jakob Kristófot a második, Pergel Bencét az ötödik, és Wimmer Sándort a kilencedik pozícióban intette le.

Következett a második futam: Hugyecz Erik megismételte az első futamban mutatott formáját. Elmondta, hogy a lenyugvó nap zavarta a motorozásban, de annyira azért nem, hogy kiengedje a kezéből a vezetést, így megint övé lett az első hely. Jakob Kristóf is hasonlóan szerepelt, mint az első futamban. A naplemente az ő motorozását is megnehezítette, de a kiváló második helyet, így is sikerült megszereznie. Pergel Bence számára a második futam rajtja jól sikerült, de egy hibát követően a mezőny végre csúszott. Felzárkózása után a negyedik helyért csatázott nagyot, de ezúttal nem sikerült a vágyott eredményt elérni, így az ötödik helyen szelte át a célvonalat. Wimmer Sándor ezúttal is a kilencedik helyen végzett.


Végeredmények MX Open:

Hugyecz Erik 1. hely

Wimmer Sándor 6. hely

Végeredmények MX2:

Jakob Kristóf 1. hely

Pergel Bence 3. hely


Kövessetek minket a továbbiakban is, találkozunk vasárnap Kiskunlacházán!

Kapcsolodó versenyzők

Kapcsoló képek

Magyar Bajnokság: Bugyi