HTS-KTM

Magyar Bajnokság: Kiskunlacháza

Utolsó állomásához érkezett a nemzeti versenysorozat.

A teljes felújításon átesett kiskunlacházi motocross pálya adott otthont a versenynek. A HTS TEAM ezúttal is hiányos felállással érkezett a záró fordulóra, hiszen Kiss Márk és Técsi László távol maradtak az eseménytől sérüléseik miatt. Az MX Open kategóriában Hugyecz Erik, Varga Imre és Wimmer Sándor képviselték a csapatot, az MX2-ben Jakob Kristóf és Pergel Bence indult.

Az időmérő edzésen elért köridők alapján Hugyecz Erik elsőként, Jakob Kristóf másodikként, Varga Imre harmadikként, Pergel Bence negyedikként, Wimmer Sándor tizenegyedikként választhatott rajt helyet.

Az első futam: A rajtgép lecsapódása után Hugyecz Erik vezette a mezőnyt, őt követte Pergel Bence a második, Jakob Kristóf a harmadik helyen. Erik stabil előnyt épített ki a futam alatt. Eközben Kristóf megelőzte Bencét. A futam leintéséig ez maradt a sorrend. Ennek megfelelően Hugyecz Erik az első, Jakob Kristóf a második, Pergel Bence a harmadik, Varga Imre a negyedik, Wimmer Sándor a tizenegyedik pozícióban haladt át a célvonalon.

Következett a második futam: Hugyecz Erik megismételte az első futamban mutatott formáját, rajt-cél győzelmet aratott. Varga Imre a harmadik pozíciót szerezte meg ezúttal. Jakob Kristóf negyediknek rajtolt, biztonsági motorozást bemutatva a kockás zászló is ebben a pozícióban intette le. Pergel Bence az ötödik helyen hagyta el a lecsapódó rajtgépet. Jó csatát vívott a csapattársakkal így az ötödik helyen szelte át a célvonalat. Wimmer Sándor a tizenegyedik helyen végzett.

A bajnokság ezzel véget ért, mindkét profi kategóriában a HTS csapat színeiben induló versenyző végzett az élen! 

Hugyecz Erik az MX Open kategória Magyar Bajnoka, az MX2 magyar bajnoka pedig Jakob Kristóf.


A kiskunlacházi forduló végeredményei MX Open:

Hugyecz Erik 1. hely

Varga Imre 3.hely

Wimmer Sándor 8.hely

 A kiskunlacházi forduló végeredményei MX2:

Jakob Kristóf 1. hely

Pergel Bence 2. hely

Kapcsolodó versenyzők

Kapcsoló képek

Magyar Bajnokság: Kiskunlacháza