HTS-KTM

Pergel Bence újabb EB-pontjai

A keddi versenynapon is hozta az elmúlt két versenyen látott formáját esztergomi versenyzőnk. Jakob Kristófnak most nem sikerült a limitfutás.

Rendhagyó módon kedden került sor a Pietremuratai Nagydíj versenynapjára az Európa-bajnokságon az olaszországi Trentinóban. Pergel Bence (16) mellé megérkezett Jakob Kristóf (18) is, akinek múlt szombaton nem volt a programban a kategóriája.

Mindkét fiú bizakodva várta ezt az állomást, tovább szerették volna gyarapítani EB-pontjaiknak a számát. Sajnos Jakob Kristófnak ezúttal ez nem sikerült, mivel az EMX250-es kategória kvalifikációs edzéseén nem jutott be a legjobb húsz közé a saját csoportjában, így neki idő előtt befejeződött a versenynap.



Pergel Bence az EMX125-ös géposztályban viszont ismét futott egy stabil időmérő edzést, a kilencedik leggyorsabb körével a 17. rajthelyet csípte el a délutáni futamokra. EB-mérlege eddig háromból három sikeres kvalifikáció.

A szombati napon elért negyedik helyezése bizakodásra adott okot, ismervén a kiváló rajtolási technikáját, ebben a fordulóban is benne volt a meglepetés lehetősége. Az első futamban most nem adta ki a rajt, és a szűk pályán nem tudott ellenfelei fölé kerekedni, így a 12. helyen ért célba Pergel, újabb értékes EB-pontokat gyűjtve a neve mellé.

A második futamban aztán jött az újabb Pergel-féle bombarajt. Kiválóan kezdett esztergomi versenyzőnk, egyből az élmezőnybe rajtolt, és stabilan tartotta magát az ötödik helyen a futam első harmadában. Egy versenyzőtársa viszont elesett előtte, akit már nem tudott kikerülni, így ő is földre került. Végül a 14. helyen futott célba, a napi összesítésben pedig a 13. pozícióban zárt.



Hogy mennyire stabil Bence EB-mérlege azt a pontvadászatban elfoglalt huszadik helyezése is bizonyítja. A szezon első felében nem indult az EB-n, az utóbbi három verseny hat futama során viszont 51 pontot gyűjtött, ami önmagában is megsüvegelendő teljesítmény egy újonctól.

A harmadik trentínói versenyen egyik magyar motorost sem láthatjuk a mezőnyben, hiszen október 31-én a magyar csapatbajnoki versenyen indulnak Pannonhalmán. A mantovai állomásokra azonban újra csatlakoznak az EB-mezőnyéhez. November 6-án csak Kristófnak lesz kategóriája, november 9-én viszont újra mindketten nyeregbe pattannak az EB-fináléján.

Kapcsolodó versenyzők

Kapcsoló képek

EMX: Trentino II.